Felkészülés a Holnapi Napra

Biszmillahi Rahmani Rahím

Bizony a dicsőség Allahot illeti. Neki adunk hálát, az Ő segítségét kérjük. Allahnál keresünk menedéket a saját lelkünk gonoszától és a bűnös cselekedeteinktől. Akit Allah az igaz útra vezet, azt senki sem vezeti tévútra. Akit pedig Ő tévelygésbe küld, azt nem vezetheti senki. Tanúsítom, hogy nincs más jogosan imádható isten, kivéve Allah, és tanúsítom, hogy Mohammed (szalla Allahu 'alejhi wa szelam - Allah áldása és békéje legyen rajta) az Ő szolgája és küldötte.

"Ti hívők! Féljétek Allahot! És minden lélek nézze azt, hogy mit küldött előre a holnapi napra! És féljétek Allahot! Allah tud mindent arról, amit tesztek.
És ne legyetek hasonlóak azokhoz, akik elfelejtették Allahot, s Ő ezért elfeledtette velük önmagukat. Ők a vétkezők.
A Pokol lakói nem egyenlők azokkal, akik a Paradicsomba fognak kerülni. Ők azok (akik a Paradicsomba fognak kerülni), akik diadalt aratnak."
(Az összegyűjtés 59. szúra, 18-20 ája)

Mai előadásomban Az összegyűjtés szúra, 18. ájáról szeretnék egy kicsit beszélni.

„Ti hívők! Féljétek Allahot!” Az Istenfélelemről van szó.

Mi az Istenfélelem?
Az Istenfélelem - arabul taqwa Allah. A taqwa egy átfogó fogalom, amely alatt minden jócselekedetet értünk. A taqwa rengetegszer szerepel a Koránban, rengeteg ájában, rengeteg szúrában. Allah (Szubhanahu wa Ta'ala - Allah minden tökéletlenségtől mentes, Ő a legnagyobb) előírásként, tanácsként, kötelezettségként nyilatkoztatta a taqwat. Azt mondta a Koránban, hogy:


„Bizony előírtuk az Írás népének előttetek és nektek is, hogy Istent féljétek.” (4. szúra 131. ája)


Azt mondta Allah (Szubhanahu Wa Ta'ala) a Koránban, hogy legyünk Istenfélők, hiszen Allah (Szubhanahu Wa Ta'ala) az Istenfélőket segíti, az Istenfélőkkel van. Rengeteg jót ígért azoknak, akik Allahot félik.

Egyszer Ali ibn Abu Tálibot a negyedik kalifát megkérdezték, hogy mi a taqwa, mi az Istenfélelem. Azt mondta:
„A taqwa:
- A Fenséges Allahban való igaz hit.
- A kinyilatkoztatás szerinti viselkedés, élet, cselekedet.
- Felkészülés a holnapi napra. (a Túlvilágra, az Ítélet napjára).”

Tehát, aki a Fenséges Allahban hisz, a kinyilatkoztatás tanítása szerint viselkedik, és aki állandóan fel van készülve az Ítélet napjára, mint ha holnapig sem élne – az az ember a valóban Istenfélő.

Megkérdeztek egy tudóst még az elődeink közül, hogy mi a taqwa. Azt válaszolta, hogy: „A taqwa olyan, mintha lenne egy út, ami tele van tüskékkel. Az ember úgy igyekszik menni azon az úton, hogy nem lép azokra a tüskékre.
Egy másik tudós pedig azt mondta: „A taqwa az, hogy:
- Engedelmeskedünk Istennek és nem szegjük meg az előírását
- Hálát adunk Istennek, és nem tagadjuk azt, hogy minden, ami a mienk, az Ő Tőle van, Tőle származik.
- Emlegessük az Istent, és ne feledkezzünk meg Róla.

Tehát a taqwa röviden azt jelenti, hogy tegyük azt, ami Istennek tetsző dolog és tartsuk távol magunkat azoktól a dolgoktól, amely nem tetsző az Istennek, nem egyezik az előírással (akár a Koránnal akár a Szunnával).

Folytatva az 18. ája magyarázatát:
„… és minden lélek nézze azt, hogy mit küldött előre a holnapi napra…”
Nézze-gondolkodjon minden lélek azon, hogy mit tett a holnapi napért, vagy, hogy mit küldött előre a holnapi napra.

Mit jelent itt a „holnapi napra”? A holnapi nap nem más itt a Koránban, mint az Ítélet napja, a Túlvilág. Mi a haszon abban, hogy Allah (Szubhanahu Wa Ta'ala) azt mondja, hogy a holnapi napra? A haszon ebben az ájában az, hogy mi soha ne felejtsük azt, hogy ebben az életben mi csak átmenetileg vagyunk.
Ahogy átmenetileg éltünk az édesanyánk méhében, úgy most is átmenetileg élünk ezen a világon. Átmenetileg fogunk élni a sírban is, és örökké fogunk majd élni a Túlvilágon.

Sokan közülünk elfelejtik azt, hogy mi most csak átmenetileg vagyunk itt. Próbatételként élünk ebben a világban. Sokan nem gondolkoznak el azon, hogy valamikor itt hagyunk majd mindent, és átköltözünk a Túlvilágra, ahol az örökké való élet lesz. Sajnos sokan megengedik maguknak, hogy bizonyos tiltott dolgokat csinálnak, azt mondva: „mert hát egyszer élünk”, „mert biztosítani szeretnénk a jövőnket”, „mert a gyerekeknek akarunk biztosítani ezt-azt”. Számukra az evilági jövő a minden, holott az evilági jövő majdnem hogy semmi. Halottunk már olyanról, akik nagyon egészséges életet éltek és hírtelen elköszöntek tőlünk. Pár évvel ezelőtt hallottunk arról a magyar focistáról, aki huszonévesen, egészségesen a focipályán a mérkőzés során összeesett és másodperceken belül meghalt. Próbálták megmenteni, de már késő volt. Hírtelen jöhet a halál, hamar eljöhet az a holnapi nap, amit mondott az Isten ebben az ájában. Két vagy három héttel ezelőtt itt Szolnokon, szintén, az egyik focista összeesett a focipályán focizás közben. Nem tudom sajnos a végét, próbálták megmenteni, félig halott volt, amikor bevitték az intenzív osztályra. Allahu alem (Allah tudja), hogy mi lett a vége. Ez bárkivel előfordulhat. Velem, veled, a másikkal, a harmadikkal, a negyedikkel… Csakhogy mit tettünk, mit küldtünk előre, saját magunkért, a holnap napra? Gondolkodjunk, ha bármelyikünk nem élne a holnapi napra vajon a tettei - eddig a mai napig, a mostani percig – szerint, hova fog kerülni? Mi lesz a sorsunk? Az eddigi tetteink hova juttatnak bennünket: a Paradicsomba vagy a Tűzbe? Azon kell gondolkodnunk, hogy mit küldtünk saját magunkért előre! Az a nap a hívőktől nincs messze. Akik úgy élik az életüket, hogy megemlékeznek Istenről, imádkoznak, a szunnát igyekeznek követni, azoknak az a nap nincs messze. Az majdnem valóban szó szerint, mintha csak holnap lenne csupán. Allah (Szubhanahu Wa Ta'ala) azt mondja a Koránban egy másik szúrában, hogy:

„Ők bizony távolinak látják azt a napot, (akik nem hisznek Istenben), ám mi közelinek látjuk azt. Azon a napon olyan lesz az ég, mint az olvadt ólom, és a hegyek olyanok lesznek, mint a kártolt gyapjú. És nem kérdezi meg a jóbarát a jóbarátját, (annak helyzete felől). Pedig látják egymást, hogy milyen nehézségben vannak. A gonosztevő azt szeretné, ha kiválthatná magát a kínzás alól ezen a napon a gyermekeivel, a feleségével, a testvérével és a nemzetségével amely menedéket adott neki. És mindenkivel aki a földön van, hogy ez által megmeneküljön. De nem. De nem, ez bizony Tűz (a Pokol), amely a fejbőrt lenyúzza. Azt hívja magához a Tűz, aki hátat fordított és elfordult. (Hátat fordított az igaz hitnek, és elfordult a Korán és a Szunna követésétől).” (A felfelé menő utak, 70. szúra 6-17. ája)

Visszatérve az első ájára, tehát kik látják azt a napot távolinak? Azok, akik nem hisznek az iszlám alapelveiben. De Allah (Szubhanahu Wa Ta'ala) közelinek látja azt a napot. Így mindenki, aki hisz Allahban és a Túlvilágban szintén közelinek látja azt a napot.
Azonban az nem elég, hogy közelinek látjuk azt a napot. Nem elég beszélni erről! Valóban azt látja közelinek, aki aszerint is cselekszik. Allah Küldötte (szalla Allahu 'alejhi wa szelam) azt mondja, hogy:
„aki hisz Allahban és a Túlvilágban, az bőkezűen lássa el a vendégét” vagy „jól cselekedjen a szomszédjának”… ezek különböző hagyományok. A mostani szempontjaink szerint ezekben a hadíszokban a hangsúly azon van hogy: „aki hisz Allahban és a Túlvilágban”. De ki nem hisz?... Ezeket a hadíszokat Allah Küldötte (szalla Allahu 'alejhi wa szelam) a hívőknek, a kortársainak, muszlimoknak mondta. Minden muszlim hisz a Koránban és a Próféta (szalla Allahu 'alejhi wa szelam) hagyományaiban. Allah (Szubhanahu wa Ta'ala) így szólítja a Koránban a hívőket:
„Ó ti hívők, higgyetek Istenben”
Miért szólítja fel Isten a hívőket, hogy higgyenek, ha már egyszer hívők? Itt nem egyszerűen csak erről van szó, hogy hiszünk és kész… hanem arról, hogy cselekedjünk is aszerint.

„Próféta! Féld Allahot és ne engedelmeskedj a hitetleneknek és a képmutatóknak! ….” (A szövetségesek 33. szúra 1. ája)
Isten a Prófétának mondta, hogy: „féld Allahot!”, pedig ki félhetné jobban Allahot, mint a Próféta (szalla Allahu 'alejhi wa szelam)? A vallástudósok véleménye szerint ebben az ájában Isten arra szólítja fel a Prófétát (szalla Allahu 'alejhi wa szelam), hogy tartson ki, és növelje a taqwa-t, próbálja még jobban növelni az istenfélelmet a szívében.
Halottam már muszlimot azt mondani, hogy ő már egy pár éve muszlim, mindent tud, és nem lehet meglepni már semmi új dologgal az iszlámban, semmivel, ami még hasznos lehetne számára.
A Próféta (szalla Allahu 'alejhi wa szelam) egyik fohásza az volt, hogy: „Istenem, gyarapítsd az én tudásomat!”
Mózes próféta (szalla Allahu 'alejhi wa szelam) – aki korának legnagyobb tudósa volt - története is a Barlang, 18. szúra 60-82. ájájában is tanulság arra, hogy még egy próféta is gyarapíthatja hitét, növelheti Istenfélelmét. Allah (Szubhanahu wa Ta'ala) így mutatta meg számára, hogy nála is lehet nagyobb tudóst találni, az ő tudása is bővíthető.

„Ó ti, akik hívők lettetek! Adjak-e néktek útmutatást egy olyan adás-vételhez, amely fájdalmas büntetéstől ment meg titeket? Higgyetek Allahban és a küldöttében és szálljatok harcba Allah útján javaitokkal és személyetekkel – ez jobb nektek, ha tudásotok van - , akkor (Allah) megbocsátja nektek a bűneiteket és kertekbe bocsát be titeket, amelyek alatt patakok folynak és Éden kertjeiben található pompás hajlékokba. Ez a nagy diadal.” (A sorok, 61. szúra 10-12 ája)

Allah (Szubhanahu Wa Ta'ala) azt mondja, hogy: „Ó ti, akik hívők lettetek!...” majd folytatja „…. Higgyetek Allahban és a küldöttében” . Tehát itt azokhoz szól akik hisznek, de Allah (Szubhanahu Wa Ta'ala) arra buzdítja őket, hogy növeljék magukban ezt a hitet, és legyenek állhatatosak, kitartóak a hitben.

A puszta hit nem elég, hanem úgy is kell cselekednünk. A hitnek, az Istenfélelemnek a cselekedetekben is meg kell nyilvánulnia.

Visszatérve Az összegyűjtés szúra 18. ájájára, Allah (Szubhanahu Wa Ta'ala) azt mondja, hogy:
„Minden lélek nézze azt, hogy mit küldött előre a holnapi napra”.

Ez a holnapi nap nem más, mint az Ítélet napja, amire mindenkinek fel kell készülnie.
Egy másik szúrában Allah (Szubhanahu Wa Ta'ala) azt mondja, erről a napról:


De nem! Amikor ledöngöltetik a Föld, egyik döngöléssel a másik után, és eljön az Urad, és eljönnek az angyalok sorokban, egyik sor a másik után. Azon a napon előhozatik a Dzsehenna. Akkor emlékezni fog az ember a tetteire bánkódva. De mit fog használni az az emlékezés? Azt fogja mondani:”Ó, bárcsak tettem volna jó cselekedetet az életemért!” (Hajnalhasadás 89. szúra, 21-24


Tehát ott, azon a napon azt mondjuk: Ó, bárcsak tettem volna jó cselekedetet az életemért! Itt az evilágon pedig azt hisszük, hogy ez a mi életünk itt, a minden. Nagyon kevesen vannak azok az emberek, akik arra az életre gondolnak, és arra az életre felkészülnek. A legtöbb ember közülünk sajnos cselekedet szerint majdnem úgy van vele, mint a nem muszlimok, akik azt mondják: „hát, csak egyszer élünk!”. Viszont akkor mindenki – főleg azok, akik kevésbé szolgálják az Istent – azt fogja mondani: „Ó bárcsak tettem volna jó cselekedeteket!”
Most még mindannyian tudunk eleget tenni, tudunk jó cselekedeteket tenni. Allahu alem, senki sem tudja, hogy mi lesz holnap velünk. Mert mint rejtett dolgot, ezt csak az Isten tudja. Legjobb, hogy ha úgy élünk, ahogy az egyik elődünk mondta: „Úgy éljünk (vagy úgy cselekedjünk) - az Ítélet napjára gondolva – mintha mindjárt meghalnánk, vagy mintha holnap lenne az Ítélet napja, az evilági életre gondolva pedig mintha örökké élnénk.” Tehát nem szabad elhanyagolni a mindennapi életünknek a dolgait arra hivatkozva, hogy lehet, hogy bármikor meghalunk, és lustálkodjunk, akkor nem dolgozunk, akkor nem keresünk, akkor nem tanulunk… Nem. Ennek az a lényege, hogy tegyünk meg mindent, dolgozzunk, keressünk, tanuljunk stb. de a tettek szempontjából legyünk figyelmesek, és legyünk felkészülve bármire. Legyünk felkészülve arra, hogy ha most alszunk, és nem ébredünk föl, akkor inkább arra készüljünk, hogy a Paradicsomba jutassanak minket a tetteink. Akkor, ha mindenki alvás előtt egy percet gondolkodna azon, hogy mit tett egész nap, a napi tettei hova vezetik, ha nem ébred fel, lehetne javítani a rossz tetteinken. A Próféta (szalla Allahu 'alejhi wa szelam) azt mondja: „Féld Allahot, bárhol is, (és bármikor is) vagy! A rossz tett nyomában tenni kell egy jót, mert az eltörli. És jó erkölccsel (viselkedéssel) bánj az emberekkel” Tehát ez a hadísz (Prófétai hagyomány) is felhívja a figyelmünket három dologra:

- Istenfélelemre, tehát Allah jogaira
- a mi jogunkra (arra hogy rossz tett nyomában tegyünk valami jót, tegyünk jó tettet, mert az eltörli a rosszat)
- a körülöttünk élő emberek jogára (bánjunk velük jó erkölccsel)

Al Fudajl ibn ’Ijád az egyik régebben élt jó, jámbor muszlim ember egyszer megkérdezett valakit:
- Hány éves vagy?
- 60 éves – válaszolta az ember.
- Tehát akkor te már hatvan éve utazol a sír, a Túlvilági élet felé. És majdnem megérkeztél – mondta neki Al-Fudajl.
Az ember csak ránézett, és azt mondta, hogy:
- Bizony mi az Isten szolgái vagyunk és Ő Hozzá fogunk visszatérni! (ez az arab beszédben egy olyan bevett szófordulat is, amit akkor szoktunk mondani, amikor hírtelen elcsodálkozunk valamin, egy majdnem hogy rossz híren.)
Al Fudajl ibn ’Ijad amikor ezt meghallotta, megkérdezte:
- Tudod mit jelent az a mondat, amit az előbb mondtál?
- Mondd– kérte az ember.
- Te elismered, hogy az Istené vagy, hogy neked Istenért kell élned... És úgy éltél? Azt is mondtad, hogy te vissza fogsz térni az Istenhez, mindannyian vissza fogunk térni az Istenhez... Tettél valamit ezért? Felkészültél arra?
Az ember félig sírva válaszolta:
- Nem. Akkor mi a teendő?
- Az a teendő, hogy fordulj Istenhez. Kérd Allah bocsánatát, mert Allah megbocsát mindent, amit addig tettél, és kérd Allah segítségét a maradék időben, hogy segítsen felkészülni Arra a napra. – válaszolta Al Fudajl ibn ’Ijad.

Magamnak is mondom, nektek is mondom Testvéreim, hogy kérjük Allah bocsánatát mindenért, amit eddig tettünk, és kérjük Allah segítségét, hogy segítsen bennünket a maradék időben, hogy megfelelően fel tudjunk készülni a „holnapi napra”. Allahu alem, hogy mikor lehet ez. Szerintem akik itt vagyunk most az előadáson, mindannyian már harminc év fölött vagyunk. Ha gondolkodunk, rájöhetünk, hogy már az útnak a második felében vagyunk. Lehet, hogy már kevesebb idő van addig hátra, mint amit eddig tehettünk. Érdemes azon gondolkodni, amit hallottatok. Insa Allah ( - ha Isten úgy akarja) hasznos számomra is, számotokra is ennek a pár ájának az értelmezése, hogy ha véletlenül valakinek problémája van, akkor ne mondja majd azt, hogy „Ó, bárcsak tettem volna több jócselekedetet az életemért!”.
A mi életünk nem ez. Ez csak egy átmeneti állapot. A mi életünk a Túlvilági élet. A mi jövőnk nem ez, amivel majdnem mindenki el van foglalva. A mi jövőnk az a Túlvilági jövő. Az örökké való jövő. Azt mi építjük most, saját tetteinkkel. Amilyenek a tetteink, olyan lesz a jövőnk. Akinek jók a tettei, az legyen – insa Allah– biztos abban, hogy jó jövőt biztosít magának. Aki pedig úgy érzi, hogy néha-néha nem jók a tettei, az ne essen kétségbe. Allah (Szubhanahu Wa Ta'ala) megbocsátó, szeret megbocsátani. Csak forduljunk Hozzá. Kérjük bocsánatát, kérjük segítségét abban, hogy erősítse a mi hitünket.
Ennek van egy pár egyszerű tényezője.
- Aki azt szeretné, hogy erősödjön a hite, az minél többet legyen jó emberek között, jó testvérek között, mert azok segítik. Tehát az, aki megteheti, minél többet menjen mecsetbe, aki megteheti, találkozzon sokszor olyan jó testvérekkel, akik emlékeztetik, valami áját mondanak, valami hadíszt, valami tanulságot, valami jót… akik ha azt látják, hogy emlegeti az Istent, akkor segítenek, ha azt veszik észre, hogy te egy kicsit figyelmen kívül hagyod ezt a témát, akkor emlékeztetnek.
- Kerüljünk minden olyan helyet, minden olyan társaságot, ahol gyengül a mi hitünk. Ez nagyon egyszerű dolog, bár lehet, hogy néhány embernek nehéz, mert nem mindenkinek van arra lehetősége, hogy találkozzon testvérekkel - főleg akik vidéken élnek. Sajnos így vannak olyan emberek, akik nagyon-nagyon ritkán találkoznak jó társasággal vagy muszlim testvérekkel. Azonban az az ember sincs biztosan egyedül, mert Isten insa Allah mindenkivel van, aki emlegeti Őt. Bárhol vagy, imádkozol, a kezeidet felemeled az ég felé, fohászkodsz szívből, fohászkodsz, amikor le vagy borulva szudzsúdban az imádkozás közben (akkor vagy a legközelebb az Istenhez).

Szívből fohászkodjunk magunkért, egymásért, szüleinkért, gyerekeinkért, hogy erősítse az Isten hitünket, hogy segítsen bennünket, hogy bocsásson meg nekünk és segítsen a felkészülésben.

Köszönöm szépen a türelmet és a figyelmet.

Forrás: Dr. Adel Ahmed Alsabahi internetes előadása
(2010. április 2.)

További cikk ebben a témában: Az Utolsó Nap