Elmélkedés és tudatosság - tefekkur

agak.jpgAllah szemében két tényező van, amely meghatározza az emberi cselekedetek értékét: két határvonal ez, amelyet ha átlépünk, másfajta ’jutalmazási kategóriába’ kerülünk. A különböző jutalmazási kategóriákban ugyanannak a cselekedetnek egészen más értéke lesz. Az első ilyen tényező (határvonal) a hit, a maga 6 alaptételével, vagyis az

1. ÍMÁN

A hit alapvetően megváltoztatja a cselekedetek értékét. Hit nélkül a cselekedeteknek nincs értéke.

„S azok, kik tagadnak, hát tetteik, mint a sivatagi délibáb. A szomjazó úgy számítja, hogy víz, míg oda nem ér, de aztán nem lel ott semmit, viszont megleli Allahot, Ki megfizeti neki a számvetését.” (24. Núr: 39)

„S hiábavalók a tettei azoknak, kik hazugságnak tartják a kinyilatkoztatásainkat vagy a túlvilági találkozót. Talán más viszonzást remélnek, mint amit megérdemelnek?” (7. ’Araf: 147)

A hit viszont olyan, mint az 1-es a helyiértékszámításban. 1-es (hit) nélkül bármennyi nullát (cselekedetet) egymás mögé írhatsz, az eredmény akkor is 0 marad. Az 1-es (hit) mögött viszont minden nulla (tett) többszörösére emeli az eredmény értékét.

A hit, vagyis az Allahba, Allah szavába (Korán), és Allah Küldöttébe (Mohammed Próféta sav.) vetett bizalom, és minden ebből fakadó cselekedet 10-700szoros jutalmat hoz: Allah egy jócselekedetért 10-700 jócselekedet jutalmát adja a hívőnek.

Ibn-i Abbásztól maradt ránk, hogy A Próféta (sav: Allah áldása és béke legyen rajta) ezt hagyományozta Urától: „Bizony Allah megírta a jócselekedeteket (haszenát) és a rossz cselekedeteket (szeyyinát), majd megmagyarázta azokat: Ha valaki jót szándékozik tenni, de nem teszi meg, Allah egy teljes jócselekedet jutalmát írja fel neki. Ha megteszi, akkor Allah tíztől hétszázig, vagy még több jutalmat  ír neki.

Ha valaki rosszat szándékozik tenni, de nem teszi meg, akkor Allah egy teljes jócselekedet jutalmát írja neki, ha pedig megteszi, akkor csak egy rosszat ír fel.” (Hadísz Kudszí-Buhari)

A hit tehát az egyik olyan tényező, amely alapvetően megváltoztatja a cselekedetek értékét.

A hit és a gondolkodás, a hit és a mérlegelés között szoros összefügés van. Ha az ember egyáltalán nem gondolkozik el azon, hogy mi a célja és az értelme a létének, akkor üres dolgokra fogja fecsérelni az életét, és a túlvilágon nagy csalódás vár rá.   

„S bizony a Pokolra juttatánk sok dzsinnt és embert, kiknek van szíve, de nem fog fel, van szeme, de nem lát, s kiknek a füle nem hall. Olyanok ezek, mint az állatok, sőt még eltévelyedettebbek. El vannak merülve az evilági életben, nem tudják, hogy miért vannak itt, és nem is érdekli őket (ğafilún).” (7. ’Araf: 179)

„Talán azt hiszed, hogy a többségük hall, vagy felfog? Olyanok akár az állatok, sőt, még messzebbre tévelyedtek az (igaz) útról.” (25. Furkán: 44)

„S mondák (azok, akik a Pokolra kerültek): ’Ha hallgattunk volna (az intésre), vagy elgondolkoztunk volna rajta, most nem lennénk a Pokolra kárhoztatva.’” (67. Mulk: 10)

Míg a hívőkről így beszél a Korán:

„Bizony az egek és a föld teremtésében, az éjszaka és a nappal váltakozásában jelek vannak a megértés emberének. Kik megemlékeznek Allahról álltukban, ültükben, s az oldalukra dőlve, és elgondolkoznak az egek és a föld teremtésén, (így fohászkodnak): Urunk! Nem teremtetted mindezt cél nélkül, (hiszen) Te magasan felette állsz minden hiányosságnak! Hát óvj meg minket a Pokol kínjaitól! Urunk! Akit a Pokolra juttatsz, azt valóban megszégyenítetted, s nincs, ki segíthetne a gaztevőkön. Urunk! Bizony mi hallottunk egy hitre szólító hívást: ’Higgyetek Uratokban!’ s mi hittünk. Hát bocsásd meg a vétkeinket Urunk, boríts feledést a rossztéteményeinkre, s az érdemekben gazdag szolgáiddal együtt múlassz el. Urunk! Add meg nekünk azt, mit megígértél a küldötteiden keresztül! S ne szégyeníts meg minket az Ítélet Napján! Bizony, Te nem szeged meg az ígéreted.” (3. Al-i Imrán: 190-194)

A hit (ímán) és az engedelmesség (iszlám) visszautasítása (kufr), illetve a társítás (sirk) tehát egyetlen dologra vezethető vissza, arra, hogy az illető nem használja az eszét, nem gondolja végig, hogy mit miért csinál, hogy mi az, ami valóban fontos, értékes és maradandó, vagy hogy mit miért cserél el, mit miért áldoz fel.

Míg a ’megértés embere’ elgondolkodık ezeken a dolgokon, addig keres, míg rá nem talál a léte értelmére, és amint rátalált, rögtön afelé fordul, aktivizálja magát, és megteszi a szükséges lépéseket. Mivel az iszlám terminológiában a hit (ímán) nem csak passzív rábólintást, hanem aktív törekvést és igyekezetet jelent, ezért a hit mindenkinek saját választása. Az ember egy ideig bólogat arra, amit a születől tanult, de később megmutatkozik a saját döntése abban, hogy a gyakorlatban milyen értékek megszerzésére fordítja az idejét és az energiáját.

Mi, akik itt Európában, az iszlám ellen irányuló folyamatos negatív propaganda és rágalomhadjárat ellenére, az előítéletek és a ránk váró nehézségek ellenére felvettük az iszlámot: ezt mind hosszas keresés, gondolkodás, mérlegelés után tettük. Míg az emberek túlnyomó többségére nem jellemző, hogy választotta volna azt az életformát, amit követ. Nemhogy tudatos, megfontolt választásról nem beszélhetünk, de még csak meg sem kérdőjelezik az általuk követett értékrend helyességét, és egyáltalán nem gondolkoznak el azon, hogy hova vezet az az út, amelyen járnak... Ha el is gondolkoznak rajta, és eljutnak a felismerésig, hogy ’itt valami nem stimmel’, akkor sem változtatnak. Vajon mit gondolnak, kinek az életét pazarolják el?

Az elfogulatlan gondolkodás és az őszinte mérlegelés tehát eljuttat minket a hitig. Ez az a kategória, amelyben a hívő megbízik Allahban, méghozzá jobban bízik Benne, mint bárki másban, ezért az Ő útmutatását, az Ő tanácsait követi, akkor is, ha esetleg nem érti pontosan, hogy mért úgy van. A bizalom, hogy ’ha Allah vagy az Ő Küldötte (sav) azt mondta, akkor biztos úgy van’, és a törekvés, hogy Allah kedvében járjon: magával hozza Allah áldását és kegyelmét. De e felett is van egy kategória, amelybe szintén a gondolkodás és az értelem használata által tudunk átlépni, ez pedig

2. A TUDATOSSÁG

A tudatosság (su’úr, idrak, teyakkuz) a szív* ébersége. Az az állapot, amikor az ember tudatában van annak, hogy miért van a világon, és lényegtelen, üres dolgok hajszolása helyett  a valódi célja elérésére törekszik. A legőszintébb hívővel is előfordul, hogy elmerül az evilági élet forgatagában és megfeledkezik a valódi úti céljáról, de arra kell törekedni, hogy ez a feledékenységi állapot (ğaflet) a lehető legrövidebb ideig tartson.

A tudatosság a tefekkur és a zikr, vagyis az elmélkedés és a folyamatos emlékezés /tudatban tartás eredménye. Két olyan dolog ez, amelyre szüntelen buzdítást találunk a Koránban és a szunnában.

Allah Küldötte (sav) azt mondta,

„Egy óra tefekkur (elmélkedés) többet ér, mint 60 év önkéntes istenszolgálat.” (Kesfu’l-hafá, 1/370)

Ugyanis a tefekkur, a gondolkodás, a megértés, és az ennek következményeképp kialakuló tudatosság egy olyan ’varázspálca’, amely a leghétköznapibb tetteket is istenszolgálattá változtatja.

Min lehet elmélkedni?

Allah Küldötte (sav) azt mondta:

„Bármin elmélkedhettek, de Allah személyén ne gondolkodjatok!” (Kesfu’l-hafá, 1/371)

„Gondolkodjatok el Allah áldásain, de Allahról (Magáról) ne elmélkedjetek!” (uo.)

Lehet elmélkedni Allah tulajdonságain, illetve ezen tulajdonságok megnyilvánulásain, Allah áldásain és cselekedetein; Allah jelein, legyenek azok kozmikus jelek /áyát-ul káinát/: Allah  teremtményei, mint a Nap, a Hold, az eső, a hegyek, a növények, az állatok, vagy maga az ember..., történelmi jelek /áyát-ul hádiszát/: a múlt vagy a jelen eseményei, elgondolkodni előttünk élt népek történetén és azon, hogy milyen okok vezettek a hanyatlásukhoz, majd a pusztulásukhoz, és levonni belőle a tanulságot, vagy különösen ajánlott sűrűn elgondolkozni a halálon és a ránk váró elszámoláson...; vagy írott jelek /áyát-ul Kur’án-i Kerím/: a Korán ájái.

A tefekkur menete:

a. tezekkur:

A múlt felé irányul: a teremtésen, a múltbéli eseményeken, az okokon, törvényszerűségeken, elveken való elmélkedés.

b. tedebbur:

A jövő felé irányul: a dolgok vagy az események célján, következményén való elmélkedés, elgondolkodni azon, hogy a cél érdekében milyen előkészületekre vagy óvintézkedésekre (tedbir) van szükség. Jövő alatt pedig nem csak az evilági ’jövőt’, hanem a túlvilágit, az elszámolást is kell érteni.

c. ta’akkul:

A múltat összekötni a jelennel, az okokat összekötni a következménnyel. A tefekkur legfontosabb lépése. Ha ezt a lépést kihagyjuk, akkor az ’eszmefuttatásunk’ nem vezet sehova, üres filozofálgatás, okoskodás, tűnődés lesz belőle. A nem muszlim értelem, vagyis az önmagát Allah törvényein kívülre helyező értelem itt mond csődöt: az a szem, amely nem a kinyilatkoztatás, vagyis az isteni tudás fényével néz, az nem képes tovább látni a saját fizikai korlátain. Nem látja át azokat az összefüggéseket, amelyekre a kinyilatkoztatás igyekszik felhívni a figyelmünket. Ezért nem is képes valódi, hosszú távon is jól működő megoldásokkal előállni.

d. tefakkuh:

Mindezek fényében a jelen pillanatnak, a jelenlegi állapotnak megfelelő döntést hozni.

e. dua:

A dua (fohász) a tefekkur gyümölcse. Ha az ember elgondolkodik Allah áldásain, jelein,) vagy Allah tulajdonságain, akkor mindenképpen oda lyukad ki, hogy felfog valamit Allah nagyságából, hatalmából, fenségéből, kegyelméből. Ezzel a nagysággal és hatalommal szemben átérzi a saját gyengeségét és tehetetlenségét, a végtelen kegyelemmel szemben pedig hálát és odaadást érez. Így az alázat és a remény állapotában Urához fordul: köszönettel, kéréssel, imával, vagy a magasztalás és a megemlékezés bármely formájával. A dua és az Allah felé fordulás szintén olyan mozzanat, amely megkülönbözteti az Isten tetszését kereső ember elmélkedését a többi ember eszmefuttatásától.

Egy példa arra, hogy hogyan tehet az elmélkedés egy mindennapi, közönséges cselekedetet az Allahhoz való közeledés eszközéül, hogyan erősítheti az Allah iránti szeretetünket és odaadásunkat.

Mindannyian leülünk enni naponta kétszer vagy háromszor. De vajon eszünkbe jut-e, hogy Allah vendégei vagyunk ezen a földön, és minden egyes áldás, amit az asztalunkon látunk: Allah saját kezűleg készített ajándéka a mi számunkra?

„Ő az, Ki mindazt, ami a földön van, a ti számotokra teremtett...” (2. Bakara: 29)

Gondolkozzunk hát el kicsit azon, hogy Allah milyen módon táplál bennünket!

„...vizet bocsát le az égből, s azzal különböző terményeket hoz elő, hogy tápláljon benneteket.” (2. Bakara: 22)

Az, hogy vizet bocsát le az égből, az egy olyan csoda, ami csak marginálisan érinti az ok-okozat összefüggéseket. Talán nem nehezebb a víz, mint a levegő? Allah mégis több tonnányi vizet emel fel a tengerekből, fent tarja az égben, majd elküldi oda, ahol szükség van rá, akár több ezer km távolságra is.

Aztán ez a víz keveredik a földdel, és millió-egy féle ízletes áldás nő ki belőle. Ha belegondolunk, Allah a mi táplálásunkat is megoldhatta volna úgy, mint mondjuk a birkákét. A birkák egész életükben, minden nap ugyanazt eszik: füvet. Az embert viszont Allah ámulatba ejti az ajándékai sokféleségével, gazdagságával, és azzal a kifinomult művészettel, amellyel elkészíti őket. Ha csak az alapanyagokat nézzük, az emberi táplálékokat nagyon nehéz felsorolni: ezerféle zöldség és gyümölcs, magok, gabonák, mint a búza vagy a rizs, különböző húsok: vörös hús, vadhús, szárnyasok, halak, rákok, az ezerféle fűszer, a tej és a tejtermékek, egészen az olyan különleges áldásokig, mint a gomba, a tojás, az olaj, a méz, vagy a só, de nem feledkezett meg az olyan extrákról sem, mint a csokoládé, (kakaó) kávé, vagy tea...

Ha csak a gyümölcsöket vesszük szemügyre, nézzük meg azt a kifinomult művészetet, amellyel Allah megalkotta őket: mindnek más-más íze, illata, formája és színe van, az összes érzékünknek külön-külön élményt nyújtva. Mindez olyan tökéletes harmóniában, amelyet semmilyen szakácsművész nem tudott volna így megkomponálni. Nincs az az ember-készítette étel, amit egy életen keresztül minden héten szívesen megennénk, míg a paradicsomra vagy az almára egyszerűen nem lehet ráunni. Allah különben arról is gondoskodott, hogy ne kelljen ráunni, hiszen a zöldségek és a gyümölcsök nem mind egyszerre teremnek, hanem mindnek megvan a maga szezonja, gondosan elosztotta őket egész évre. Néhány gyümölcs pedig megfelelő tárolással vagy tartósítási technikával, mint az aszalás,  egészen tavaszig, a friss gyümölcsök megjelenéséig is eláll.

Ha mindezt a szeretetteljes gondoskodást végiggondoljuk, eltölt minket a csodálat és a hála érzése, és csak annyit tudunk mondani : szubbhánallah!, elhamdulillah!

Aki ezt legalább egyszer végiggondolja, az ezután minden táplálékot úgy vesz magához, mintha azt egyenesen Allah kezéből venné át, Aki azt mondja neki: „Nézd, ezt neked készítettem, több ezer km-ről hozattam a vizet, és a fél világot megmozgattam, hogy ilyen különleges ajándékkal kedveskedjem neked!”. Ez az ember átérzi minden egyes áldás (ni’met) értékét, és egész biztos nem fogja habzsolni, vagy elpazarolni őket, hanem alázattal és köszönettel csak annyit vesz el, amennyire szüksége van, és felelősségteljesen használja őket. Aki napjában kétszer- háromszor megemlékezik arról, hogy Allah milyen határtalanul bőkezű gondoskodással táplálja, az átérzi az Allah iránti tartozását, és nagyon igyekszik teljesíteni a kötelességeit. Nem lesz hanyag az imájában, mert így gondolkozik: „Mi lenne, ha Allah csak három- négy naponta egyszer küldene ennivalót, vagy 10 percre ’elfelejtené’ biztosítani a lélegzetvételhez szükséges erőt, mondván, hogy ’Az összes teremtmény ellátása az én feladatom, nem érek rá állandóan veled foglalkozni!’? Allah viszont úgy gondoskodik rólam, mintha én lennék az egyetlen szolgája, mindig időben és rendszeresen eljuttatja hozzám az ajándékait, ezért hát én sem lehetek hanyag vagy nem törődöm a köszönetnyilvánításban.”

Ez tehát egy példa rá, hogy egy olyan közönséges cselekedetet, mint az étkezés, hogyan tehet az elmélkedés az Allah iránti odaadásunk és kötődésünk erősödésének eszközévé.

Elhamdulilláh rabbi-lálemín.

Írta: Lejla Núr Merdzsan

* A Korán szerint a megértés és a felfogás a spirituális szív tevékenysége.

„S bizony a pokolra juttatánk sok dzsinnt és embert, kiknek van szíve, de nem fog fel...” (7. ’Araf: 179)

„Nem járják a földet, hátha értővé válik a szívük, és hallóvá a fülük? Bizony nem a tekintet vakul meg, hanem a szív, mi a keblekben van.” (22. Haddzs: 46)

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink