Odajött hozzá az Angyal, s azt mondta: ’Olvass!’ (ikra). Allah Küldötte (Allah áldása és békéje legyen vele) erre így válaszolt: ’Nem tudok olvasni.’ (ma ana bikari). A Próféta hozzátette: ’Ekkor megragadott, és erősen megszorított, amíg nem bírtam tovább, majd eleresztett, és újra felszólított: ’Olvass!’ Nem tudok olvasni – válaszoltam. Másodjára is megragadott, és erősen megszorított, míg nem bírtam tovább, majd elengedett és újból felszólított: ’Olvass!’. Nem tudok olvasni! – válaszoltam. Harmadjára megragadott, és erősen megszorított, míg nem bírtam tovább, majd elengedett és így szólt: „Olvass Urad nevében, Aki teremtett. Vérrögből teremtette az embert. Olvass! A te Urad a legnagylelkűbb, Aki tollal tanított. Tanította az embert arra, amit nem tudott." (Korán 96: 1-5).’
Ezek után Allah Küldötte remegve tért vissza Khadidzsához, és azt mondta neki: „Takarjatok be! Takarjatok be!” (zammilúni, zammilúni) Betakarták, míg el nem múlt róla a remegés.
’Mi van velem, ó Khadidzsa? Aggódom magam miatt!’ – mondta, majd elmesélte a vele történt eseményeket. Khadidzsa azt felelte: ’De nem! Légy nyugodt! Allahra mondom, nem fog megszégyeníteni téged Allah soha sem! Hiszen te mindig ápolod a rokonaidat, igazat mondasz, adsz az árváknak és a gyengéknek, segítesz a szűkölködőkön, megvendégeled a vendéget, és a bajba jutottak segítségére sietsz.’ Ezután Khadidzsa elment vele Waraqa bin Naufalhoz – ő Khadidzsa unokatestvére (nagybátyjának a fia) volt –, aki a Tudatlanság Korában keresztény lett. Járatos volt az arab írásban, és az Evangéliumból arabul le tudott írni annyit, amennyit Allah akart, hogy leírjon. Ekkor már vak öregember volt. Azt mondta neki Khadidzsa: Ó, nagybátyám fia! Hallgasd meg, mit mond testvéred fia. Mit láttál? – kérdezte Waraqa. A Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) elmesélte neki is, amit látott. Ezek után Waraqa így szólt: Ez a Námúsz (szó szerint: törvény), mely eljött előtted Mózeshez is. Óh, bárcsak ifjú ember lennék még! Bárcsak élnék még akkor is, mikor a néped majd elűz téged! Akkor azt kérdezte a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse): ’Ki fognak engem űzni?’ Waraqa azt válaszolta: ’Bizony. Még nem érkezett senki hasonló üzenettel, mint amit te hoztál, anélkül, hogy nem bántották volna. Ha megérném azt a napot, bizony segítenélek téged erős segítséggel!’ Ezután nem sokkal meghalt Waraqa bin Naufal.”
Így lett Mohamed (Allah áldása és békéje legyen vele) próféta. Nem sokára megérkezett az újabb kinyilatkoztatás is: „Te köpenybe burkolózó! Serkenj föl és ints!” (Korán 74: 1-2).
Tehát küldetése egyik Hira barlangbeli elmélkedése során, meglepetésszerűen vette kezdetét i.sz. 610-ben, úgy negyvenéves korában. Gábriel angyallal és az isteni kinyilatkoztatással, a Koránnal való találkozása először nagyon megviselte, de hamarosan nyugalomra lelt és megértette, hogy ő az Isten küldötte. Bár az iszlám üzenete az egész emberiséghez jött, először Mekkában családtagjaival és a legközelebbi barátaival ismertette meg az Isten kinyilatkoztatását. Eleinte kevés ember hitt neki a gazdagok, a nemesek közül, követői főként a gyengék és a rabszolgák voltak.
Három évvel később nyilvánosan hirdetni kezdte az iszlám vallást. Az arabok ekkor hallhatták először a Korán szavait. Az arab törzsek kulturális életének, művészetének fénypontját a költészet jelentette. Az arabok rendkívül kifinomult irodalmi ízléssel rendelkeztek, főként ami a költeményeket illeti. A hivatásos szavalók, költők a zarándoklati időszak alatt mérték össze tudásukat, költői képességüket, és a legjobb költeményeiket a Mekkai Kába szentély falaira függesztették fel.
Az iszlám nyilvános hirdetésének kezdete után a híres pogánykori költők alkotásai hirtelen eltörpültek a Korán fenséges szavai mellett. A Korán utánozhatatlan stílusával szembeni tehetetlenség nem volt véletlen, hiszen az arab költők a sivatagi életen, az arab törzsi viszonyokon, az évekig tartó háborúk emlékein, és saját törzsük dicsőítésén, vagy más törzsek lealacsonyításán, szidalmazásán kívül másról nemigen szavaltak.
A Korán ezzel szemben magabiztosan tárt a hallgatóság elé különböző népekről, prófétákról és vallási közösségekről szóló történeteket – meghaladva ezzel az arabok hagyományos életterét –, kifejtette a világ és az ember teremtésének folyamatát és célját, szinte megfogható, érzékelhető módon mutatta be a túlvilági eseményeket. Ugyanakkor evilági téren síkra szállt a szegényekről és árvákról való gondoskodás, a nők jogai és a rabszolgák felszabadítása mellett, továbbá hadat üzent az elnyomás, a kizsákmányolás, a törzsi fanatizmus, a vérbosszú, a gyermekgyilkosság és a bálványimádás ellen.
Az akkori arábiai törzsek, akikhez a Korán elsőként szólt, nem akartak hallani a Könyörületes Istenről, mert nem tartották erénynek a könyörületet, a megbocsátást, a szeretet megnyilvánulását; ezeket inkább a gyengeség jelének vélték, így sokkal inkább támogatták a bosszút, a megtorlást, az elnyomást és az igazságtalanságot. Ezt az állapotot a Korán tévelygésnek nevezi:
„Ekképpen küldtünk el téged (ó Mohamed) olyan néphez, mely előtt népek távoztak már el (az élők sorából), azért hogy recitáld nekik azt, amit sugalltunk neked, miközben ők nem hisznek a Könyörületesben. Mondd: Ő az én Uram! Nincs más isten csak Ő! Őrá hagyatkozom, és Hozzá fordulok megbánással.” (Korán 13:30)
A Korán egyedi irodalmi stílusa, bölcsességgel teli szavai, valamint szeretetteljes, a védtelenekkel és az elesettekkel szolidáris hangvételű kijelentései, üzenetének egysége és egyetemessége, témáinak sokrétűsége már a kezdetekben lenyűgözte törzsének számos tagját, és mérhetetlen csodálatot, rajongást váltott ki. Azokból, akiknek az érdekei ütköztek a Korán tanításaival, és akiket a Korán esetenként bírált vagy fenyegetett, mérhetetlen ellenszenvet váltott ki, annak ellenére, hogy a Korán stílusa egyébként őket is megragadta, de a büszkeségük és érdekeik miatt nem fogadták el tanításait, ezért inkább varázslatnak nevezték, és elutasították.
Mekka bálványimádó, gazdag kereskedői számára tehát mindezek a tanítások anyagi, társadalmi és hatalmi érdekükkel ellentétesek voltak, ezért mindent bevetettek, hogy Mohamed Prófétát (Allah áldása és békéje legyen vele) „jobb belátásra” bírják. Amikor a tárgyalásokkal nem érték el céljukat, hamarosan üldözni kezdték az iszlám követőinek kis csoportját.